Új járművel bővült az állomány
-több millióért fejlesztették ki, menetrend szerinti forgalomban mégsem láthatjuk viszont a Troligarázs új büszkeségét...
Csendes, - ám a telep vezetői szerint annál jelentősebb - ünnepség részesei lehettünk a napokban a Troli Üzemegység telephelyén.
Átadták ugyanis a 666-os pályaszámú járművet, amelyet azonban menetrend szerinti forgalomban mégsem fogunk viszontlátni.
-Megelégeltük azt a hecckampányt, amely az internetes fórumokon, illetve más médiumokban indult üzemegységünk,
és annak néhány dolgozója ellen - kezdi mondandóját Brúszwillisz osztályvezető, miközben a jármű belsejébe invitál nyájas kézmozdulattal.
-Visszatérő vendégként járnak hozzánk a televíziós stábok,
és azzal rágalmaznak minket, hogy az üzemeltetésünkben álló trolik rázzák az utasokat, és a járművezetőket.
Eddig tűrtünk, de most már nekünk is lépnünk kellett, ezért fejlesztettük ki ezt a járművet, pénzt, energiát, és munkaidőt nem kímélve.
Amit most itt lát, az ennek az emberfeletti teljesítménynek a gyümölcse...
-Valahonnan ismerős ez a formavilág...
-Jól látja, ez ugyanis egy selejtezésre váró ZIU-9B típusú trolibuszból lett kifejlesztve.
-Brutális a megjelenése...
-Igen, az ablakokat belemezeltettük, a középső, és a hátsó ajtókat lehegesztettük, majd az eredeti piros-rozsda színkombinációjú fényezést
fekete-rozsda párosításúra cseréltük. Ezek után lesötétítettük a hátsó lámpákat is.
-Miért volt erre szükség?
-Nézze! Ahogyan a jármű elején lévő feliratból azt Ön is láthatja, ez nem más, mint egy BÜNTETŐJÁRAT.
Szerettük volna az ötvenes évek lefüggönyözött "feketeautóinak" hangulatát megidézni.
-Milyen belső berendezésekkel rendelkezik a jármű?
-Nézze! Annyit mondok: örüljön, amíg nem tudja!
Annyit elárulhatok, hogy eddig ugyebár a testkötéses esetek véletlenszerűen jelentkeztek, általában esős idő esetén. Azonban jön a jóidő,
és mi nem akartunk őszig várni a retorzió megkezdésével. Ezért ezen a kocsin már egy speciális kapcsolóval kapcsolható
a vonali feszültség a kocsiszekrényre. A jármű mindenkori vezetőjét pedig a távvezetékeken is látható hatalmas porcelán szigetelők védik.
-Hogyan döntik el, hogy kiért, és hova menjen a kocsi?
-A járművön lévő személyi számítógép folyamatosan figyeli a különböző internetes fórumokat, és általunk meghatározott szavakra keres rá.
Mondok pár példát: testkötés, rozsda, rossz karbantartás, igénytelenség,
sumákolás - ezek ugyanis a leggyakoribb szavak, amelyeket hozzánk társítanak.
Ha ilyet talál, azonnal lenyomozza a küldő számítógépének ún. IP-címét, majd ennek segítségével a hozzászóló
tartózkodási helyét is pillanatok alatt kinyomtatja. Ezek után már csak a helyszínre kell menni a büntetőkocsival.
-Ez nagyon izgalmasan hangzik, de mi van akkor, ha a hozzászóló vidéki, vagy csak egyszerűen olyan helyen lakik, ahol nem található felsővezeték?
-Bizonyára nem gondolja komolyan, hogy erre mi nem készültünk fel:
A troliba beépítettünk egy Rába D2156-os szívódízel motort is, amit egy korábban félreállított autóbuszunkból szereltünk ki.
Sőt: arra is ügyeltünk, hogy a tankolás se jelenthessen problémát egyetlen munkatársunknak sem: a jármű ugyanis egyaránt képes benzinnel, illetve gázolajjal is működni. Miközben Brúszwillisz erről magyaráz, a mellette álldogáló BKV kabátos szőke hölgy sokat sejtetően elmosolyodik, és nagyot kacsint rám...
-Ez a fantasztikus jármű alkalmas saját munkavállalóink megrendszabályozására is - veszi át a szót az eddig hallgatásba burkolózott K. László forgalmi szolgálatvezető. - Eddig ugyanis ha valakit rajtakaptunk pl. azon, hogy nem a BKV logós nejlonzokniban vezet,
már vontuk is le szó nélkül a 40-100 órányi prémiumot. Ezek után azonban a dolgozók megválaszthatják, hogy a büntetést pénzben,
vagy a büntetőjáraton kívánják rendezni. Úgy érzem, ismét egy mérföldkővel közelebb kerültünk a dolgozók munkakörülményeinek javításához.
-Kinek az ötlete volt ez az egész?
-Maga szerint?
-Mégis mennyibe került ez az egész átalakítás?
-A fényezést egy -a burgonyaSZIRMAYt velünk reklámoztató- cég állta, az ablakok belemezelését a Dél-pesti, ill. a Troligarázs végezte társadalmi munkában.
A villamosszékeket a VJSZ Kft. szerelte. Ha gondolja, Önt is elvisszük egy körre!
-Köszönöm, inkább nem!
|