|
Az Enjoy! nem vált be fényképezőnek,- lássuk, mit produkál lyukkameraként!
|
 |
A filmesdobozból készült lyukkamera legnagyobb hátránya, hogy minden exponálás
után haza kell vinni, kiszedni belőle a filmet, majd újratölteni.
Ha egy alkalommal több képet is szeretnénk, akkor nem elég egy dobozt
átalakítani,
hanem 4-5 darabot kell készítenünk. A megpróbáltatások ezzel közel sem értek véget,
hiszen hívásnál a tankba is körülményes kockánként befűzni a filmet.
Jó lenne egy olyan gép, amelyikbe belemegy a teljes tekercs film,
és csak az
előhíváshoz kell bezárkózni.
Így született meg az Enjoy! lyukkamera. Adva volt egy eldobható gép,
amiről kiderült, hogy fotózni "nem olyan jó", - gondoltam, hátha jó lesz lyukkamerának.
Kiszedtem a lencsét, és a filmesdoboz-kameránál bemutatottak alapján elkészítettem
a lyukat a fóliába.
|
 |
Hátra volt még az eldobható gép zárjának átalakítása, mert az 1/100 s körüli idő
nagyon kevés lett volna a lyukkamera csekély fényerejéhez.
Brutális voltam: tapétázókéssel levágtam azt a kis pöcköt, amit lenyom az
exponálógombbal kapcsolatban lévő rugós mechanizmus.
Így az expógombot hatására nem nyit ki a zár, azt nekünk magunknak kell működtetni.
Próbáltam kivezetni a gép tetejére valamilyen módon egy működtető kart,
de nem jártam sikerrel.
Emiatt nem pattintottam vissza a gép előlapját, hogy hozzá lehessen férni a zárhoz.
Szerencsére olyan a kialakítása, hogy előlap nélkül sem kap fényt a benne lévő film.
|
 |
A képen látható a zár működtetése. A használat során persze nem szemből kell ezt
végezni, hiszen akkor kitakarjuk a képet.
A gépbe lejárt, de hűtve tárolt Fortepan 400
professional filmet töltöttem.
4-5 másodperceket exponáltam téli, de napos időben.
Minden felvételnél hozzászorítottam valamilyen sík felülethez a gépet, és úgy fényképeztem. Így helyhez kötött állványként funkcionáltak padok, kukák,
ablakpárkányok. |
|
|
EREDMÉNY
Amikor kiszedtem a filmet a hívótankból, az első gondolatom az volt, hogy: "emiatt kár volt vesződni"... :(
Egy marketinges bizonyára azt mondta volna a negatívra, hogy "nyomokban fényképet is tartalmaz"....
Valószínű, hogy a lyuk kivitelezése nem sikerülhetett túl jól, - márpedig az határozza meg a lyukkamera által alkotott kép minőségét.
Hiába tűnik szabad szemmel nézve szabályosnak a lyuk, egy erős nagyítóval nézve biztos látszott volna, hogy nem elég precíz, sorjás a széle.
Volt olyan kép, amiről nem ismertem fel, hogy merre fotóztam, pedig aznapi élmények voltak (!) ;)
|
Ezek után következzen a webgaléria: A fotó-jellegű alkotások 2012.02.18-án készültek. Fortepan 400, Agfa Rodinal 1:25, 21 C° , 7,5 perc. |