|
|
 |
A Fujifilm QuickSnap Jeans gépe amolyan kuriózum az eldobható gépek között.
A sok átcímkézett, szigszalaggal összebuherált, névtelen filmmel megtöltött géppel
szemben
ez egy normális minőségű termék, amihez a gyártó érthetően meri adni a saját nevét.
A típusról először a Lomolitos-blogon olvastam. A cikk felkeltette az érdeklődésemet:
szerettem volna én is egy ilyen gépet kipróbálni. Éppen emiatt nagyon megörültem,
amikor fotós ismerősöm, Antal Attila elmondta, hogy neki van egy ilyen a kocsijában,
ami már biztos rég lejárt, de mivel arra a célra, amire vette (vésztartalék gép),
már egy
mobiltelefon is megfelelő, így nekem adja a gépet.
|
 |
Emlékei szerint valamikor 2004-ben vásárolta a gépet, - ezt megerősíti az is,
hogy a dobozon 2006 augusztusi lejárati idő szerepel.
Tehát 6 éve lejárt, és 8 évet töltött egy autó ülése alatt, télen hidegben,
nyáron szinte tűzforró melegben.
Magyarul minden adott volt ahhoz, hogy a tárolási körülmények, és a film öregedése
miatt kiváló lomográfiákat készítsek vele, - feltételezve persze, hogy az extrém
körülmények miatt nem lett teljesen használhatatlan a negatív. |
 |
A kartonpapíron belül egy átlátszó fóliába csomagolták a gépet, ezt az első használat
előtt el kell távolítani. (Érdemes úgy felvágni, hogy utána a gép visszahelyezhető
legyen a zacskóba, így ha fényképezés után zsebre vágjuk a gépet,
kevésbé lesz koszos, karcos.) |
 |
Az egyszerű, műanyag gépet egészen feldobja ez a farmer mintázatú papírborítás.
A neten korrekt, 4 oldalas gyári pdf található a gépről (ügyféltámogatás!).
Ebből a számunkra lényeges műszaki adatok az alábbiak:
- az "objektív" 32mm-es gyújtótávolságú,
- a fényereje f10,
- a záridő 1/125 s.
A film érzékenysége - ahogyan az a kategóriában megszokott: ISO 400. |
 |
A gép hátulján többnyelvű tájékoztató található, az általános ismeretekkel.
Mivel ez egy vaku nélküli gép, felhívják a figyelmet arra is,
hogy csak
kültéri felvételekhez használjuk a gépet.
A korábban tesztelt vakus gépeknél sem használtam a beépített villanót,
így ez
nem jelentett gondot a próba során. |
 |
Ebben a gépben is 27 felvételre alkalmas film található, a hátralévő képek
számát mutatja az expógomb melletti ablak alatt lévő tárcsa.
A gép kezelése sokkal kényelmesebb, és kellemesebb,
mint a noname társainak:
halkabb a filmfelhúzás, és a zárkioldás is sokkal tompább hanggal jár,
nincs az a rideg, gagyi hatású kattanás, ami pl. az Enjoy! márkanevű
noname gépnél volt tapasztalható. |
 |
A film elfényképezése után a gépet megbontás nélkül be kellene vinni a fotólaborba,
ahol a kezelő (jobb helyeken: laboráns) kiveszi belőle a filmet.
Ezúttal sem tartottam be a gyári utasítást, és magam húztam le a "farmert" a gépről.
(Persze itt nincs az az izgalom, mint amikor az ember egy fiatal, csinos nőről
húzza le a farmert, de azért az ismeretlen iránti érdeklődés itt is fontos:)))
|
 |
A filmkazetta egyszerűen kivehető a helyéről.
Nem ilyen egyszerű azonban a gép újratöltése:
a FUJI mérnökei sikeresen megoldották
azt, hogy a gép valóban csak egyszer legyen használható.
Persze akik azt hiszik, hogy ezzel kitoltak a kínai újracsomagoló, szigszalagozó
manufaktúrákkal, - vagy az otthoni buherálókkal, azok tévednek.
A cikk folytatásában a házilagos újratöltést fogom bemutatni, képek segítségével. |
 |
Üdítő kivétel a sok noname gép között, hogy ebben nem "35 mm color print film"
márkájú nyersanyag van, hanem eredeti FujiColor.
A kazetta azonban eltér a kereskedelemben kapható 400-as Superiától: egyrészt belül
recézett az orsó, másrészt nincs rajta DX kód, ill. a Superia márkanév helyett a gép
típusát írták rá: "QuickSnap ISO 400" |
A film előhívatása utáni tapasztalatok:
- az extrém tárolási körülmények - 8 év autóban - ellenére a színek nem torzultak el látványosan, és negatív fedettsége is teljesen
normálisnak mondható. A képek kékbe történő enyhe eltolódása a nem lejárt Superia filmeknél is megfigyelhető,
ez persze scanneléskor,
laboráláskor korrigálható. Itt most az összehasonlíthatóság kedvéért nem módosítottam a színeket.
- számomra komoly meglepetést okozott, hogy a FUJI lencséjének rajzolata sokkal élesebb, mint az előzőleg vizsgálat alá vont gépeké.
Azért érdekes ez, mert azt gondoltam, hogy ebben a leges-legalsó kategóriában nem lehetnek jelentős különbségek az egyes gépek között.
Tévedtem.
- a keresőkép sokkal pontosabb, mint a korábbi gépeknél: jóval kevesebbet csal, kb. ugyanazt mutatja, mint ami a képre kerül.
Az alábbi webgalériában a géppel készült képeket lehet megtekinteni: |