|
A FUJI QuickSnap fényképezőgéppel nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Egyetlen "hibája", hogy tényleg egyszerhasználatos gépnek
szánták, és igyekeztek lehetetlenné tenni az újratöltést. Mielőtt valaki azt hinné, hogy a magamfajta házi buherálók miatt félnek,
nem árt tisztázni,
hogy inkább a buherálást ipari szinten, anyagi érdekből végző ázsiai üzemek munkáját igyekeznek/igyekeztek ellehetetleníteni.
Ahogyan azt a - bizonyítottan kínaiak által - buherált Hochzeitskamera, ill. az alábbi cikk is bizonyítja: mindkettőt sikertelenül.
Erről a gépről mindenütt azt olvastam a neten, hogy lehetetlen újratölteni, márpedig én úgy gondolom, hogy amit egyszer összeraktak,
azt szét is lehet (valahogy) szedni.
A szétszedést azzal próbálták lehetetlenné tenni, hogy a filmet tartó, és vezető
részeket nem csupán összepattintották,
hanem több helyen össze is hegesztették. |
 |
Ha türelmetlenek, vagy túl erőszakosak vagyunk, akkor a hegesztéseknél el fog törni a
vékony
műanyag, és nem fogjuk tudni rendesen összerakni a gépet.
(A kínai buheráló manufaktúrák ezzel nem törődnek, és az esetleges töréseket fekete
szigszalaggal, vagy az adott alkatrész újragyártásával (!) oldják meg)
A megoldásom lényege: a két műanyagelem a képen sárgával jelölt helyeken van
összehegesztve. Ezeket a hegesztéseket egy éles tapétázókéssel óvatosan át tudjuk
vágni, utána már simán szétszedhető.
Inkább többször keveset, mint egyszerre túl sokat vágjunk!
|
 |
Az utántöltéshez szükséges eszközök:
- a laborból előhívás után visszakért eredeti, (üres) filmkazetta
(a recés vége miatt kell!)
- 24 kockás színes, vagy fekete-fehér film
Ne próbáljunk 36 kockás filmet beleerőltetni!
Noha össze lehet vele rakni a gépet, annyira belefeszül a vályúba, hogy nem fogja
normálisan továbbítani a filmet a gép, és a fogaskerék kiakad a perforációból.
Ezek után lehet újra szétszedni. (Saját tapasztalat :) |
 |
Az üres kazettából azért lóg ki egy kis darab, mert a hívógép nem tőből vágja el a
negatívot. Ez pont jól jön esetünkben!
Az új film végéről levágjuk a kis nyelvet, és az üres (zöld) kazettából kilógó véghez
illesztjük.
Szigszalaggal erősítsük össze a két filmvéget úgy, hogy a perforáció lyukai
egybe essenek!
|
 |
Ezt követően a vastag szigszalagos részt nyomjuk vissza kézzel az üres kazettába
úgy,
hogy már csak az új filmszakasz látszódjon ki!
Eddig a pontig dolgozhattunk nappali fénynél.
A következő lépések elvégzéséhez BE KELL MENNI A SÖTÉTKAMRÁBA, majd az új
kazettából óvatosan kihúzni, és a végén ollóval elvágni a filmet.
(Ez azért kell,
mert az új filmkazettára nincs szükségünk, ugyanis nem fér a gépbe.)
A filmet óvatosan fel kell tekerni. (nincs orsó a gépben, ez is nehezíti a munkát!)
Miután ez megvan, - ügyelve arra, hogy ne pattanjon szét a tekercs -,
illesszük be
a helyére, a gépbe.
Tapintással ellenőrizzük, hogy a fogaskerék belepasszolt-e a perforáció lyukába!
|
 |
Ezután össze kell illeszteni a fekete burkolat két elemét.
Innentől jön a további "nehezítés", mert miközben egyik kezünkkel összeszorítjuk
a két elemet (maguktól nem maradnak együtt), szigszalaggal le kell ragasztani
azokat a részeket, ahol átvágtuk a hegesztést, továbbá a teli,
ill. az üres filmtárolók
alját is.
Nem egyszerű művelet, ha valaki kezdő, ne ez legyen az első, amit kipróbál :)
|
 |
Az összeszigszalagozás után már nincs szükség teljes sötétre.
Ne felejtsük el
visszatenni a lencsét a foglalatba,
majd rápattintani a kék burkolatot
a gépre. Ezek után a gép használatba vehető.
Amint látjuk, az újratöltés nem lehetetlen, azonban a körülményessége miatt biztos,
hogy nem fogom rendszeresen elvégezni.
|
 |
A gépen látható további lyukakat nem szükséges szigszalaggal leragasztani,
mert ezeken keresztül nem kap fényt a film. |
| |
|
Az alábbi galériában az újratöltött géppel készült felvételeket lehet megtekinteni.
A képek 2012. január 26 - február 1. között készültek, 2009-ben lejárt, Fomapan 200-as negatívra.
Hívás: Kodak X-tol (stock), 20 C fok, 6 perc. |